Utazások 2021: Budapest és környéke

Budapest

(Zebegény, Pomáz, Solymár, Zsámbék, Bicske, Komárom, Piliscsév, Pilisszántó)

2021. október 25-28.

Okt. 25. Zebegény

Hétfőn reggel még elszaladtam a fodrászhoz, aztán visszavittem a könyvtárba a könyveket és a 11.15-ös busszal elindultam Budapestre. Hédi a Népligetben várt, aztán átmetróztunk a Nyugatiba, betettük a táskámat a csomagmegőrzőbe és a 14.07-es vonattal kimentünk Zebegénybe. Kb. 1 óra volt az út, sétáltunk a városban, amelynek neve (a népi etimológia szerint) onnan származik, hogy a sváb telepesek a Dunakanyar láttán így kiáltottak fel: "See beginnt!" A város egyik nevezetessége a Hétlyukú híd, amely a Budapest-Vác vasútvonal Pozsonyig történő meghosszabbításakor épült, és kategóriájában Magyarország második legnagyobb hídja. Mi is megnéztük, miután lefényképeztük az 1910-ben épült szecessziós, magyaros formavilágú katolikus templomot, valamint a Szőnyi emlékmúzeumot, sőt láttuk a Hajózástörténeti Gyűjteményt is, ami sajnos nem volt nyitva, hiszen hétfő volt. Ezután felmentünk a temetőbe, ami eredetileg nem itt volt, hanem a mostani vasútállomás környékén, de annak építésekor áthelyezték a Kálvária-domb déli oldalára. Gyönyörű fekvése miatt az ország egyik legszebb temetője!!! 1853-ban épült a klasszicista stílusú Kálvária kápolna és a kilenc stációs házikó. Felkapaszkodtunk a meglehetősen meredek úton, fent egy monumentális műemlék-együttest találtunk a hegy tetején. A zebegényi országzászló és hősi emlékmű építése az 1930-as években kezdődött, majd trianoni és 56-os emlékművel bővült, de tartottak itt szabadtéri színházi előadásokat is. Ezután felmentünk a Kós Károly-kilátóba, amely eredetileg az emlékmű területén állt, sőt annak a része volt, de a zebegényiek átminősítették kilátóvá, így nem pusztították el a háború után. 2014-ben a hegy egy másik pontján fából újra felépítették, szemből egy római őrtoronynak látszik (itt húzódott a limes!), oldalról pedig templomnak. De a legszebb a kilátás volt a Dunakanyarra, előtérben Zebegény a templomtoronnyal, őszi lombokkal, mögötte a Duna a méltóságteljesen, lassan úszó kirándulóhajókkal és a hegyekkel a háttérben. Miután kigyönyörködtük magunkat, lesétáltunk a vasútállomásra, ott összefutottunk Hédi unokatestvérének férjével, ők egy tízkilométeres gyalogtúra után értek Zebegénybe. Visszavonatoztunk Pestre, kimentünk Peti lakásához (a Kodolányitól egy villamosmegálló), vettünk vacsorát, megettük, aztán hajnali egykor lefeküdtünk aludni.

Zebegény, vasútállomás

Havas Boldogasszony római kat. templom

Templombelső

Háttérben a templom

Szőnyi István Emlékmúzeum

A hétlyukú völgyhíd

Temetőrészlet

Háttérben a ravatalozó

Kilátás a temetőből a Dunára

Urnafal

Ravatalozó

Jobbra a stációk

Kálvária kápolna

A Kálváriahegy platója

Kós Károly-kilátó

Az emlékmű

Az emlékmű és a kápolna

Országzászló

A lombok között a templomtorony, háttérben a Dunakanyar

Úton a falu felé

Zebegény a Kálváriahegyről nézve

Szerpentin

Dunapart naplementében

Okt. 26. Budapest, Pomáz, Solymár

Kedden Hédi elment Petihez, én fél 9-kor indultam Pomázra. A város nevének eredete nem egészen egyértelmű, vagy a római korból származó 'pomosus' (almás) szóból ered, vagy egy szláv személynévből. Már ősidők óta lakott hely, a török időkben teljesen elnéptelenedett, később a Wattayak befogadták az idemenekült szerbeket és magyar, német, szlovák lakosságot telepítettek be. A lakosság nagy része mezőgazdasággal foglalkozott, de később jelentős lett a szövőipar. 1888-ban megnyitották a Budapest-Szentendre vasútvonalat, ez nagyban hozzájárult Pomáz fejlődéséhez. 2000-ben városi rangot kapott. A HÉV-megállótól a kissé forgalmas és hangos főúton sétáltam a központ felé. Útközben mgnéztem a klasszicista stílusú református templomot, a szerb ortodox templomot, majd a barokk római katolikus templomot és a vele szemben álló plébániát. Innen nem messze áll a gyönyörűen restaurált Wattay-kastély, ahol még egy leszármazottal is beszélgettem. (Leírás a kastélyról és több kép itt.) A kastélyban tett látogatás után visszasétáltam az állomásra.

Pomáz

Emléktáblák az állomás falán

Székelykapu

Református templom

Városháza

Szerb ortodox templom

Római katolikus templom

Templombelső

Háttérben a plébánia épülete

A kastély bejárata melletti táblák

A kastély főbejárata

Wattay-kastély

A kastély főbejárata

Kastélypark

Wattay emlékszoba

Kapuház

A katolikus templom

A házak mögött a szerb templom

Református templom

Körforgalom

Pomáz, HÉV-állomás

Visszafelé a HÉV-ről leszálltam a Rómaifürdő nevű megállóban, megkerestem a fürdő bejáratát, amelynek területén megtalálták egy római szentély romjait is, aztán lesétáltam a partra, ami jóval messzebb volt, mint gondoltam, de gyönyörű villák mellett vezetett az út. Ezután sétáltam a Duna-mentén, az üdülőterületen, amely a Római-part része, lefényképeztem a kajakozókat és a hajókat, aztán busszal visszamentem a városba.

Rómaifürdő megállóhely

Úton a fürdő felé

Ez kidőlt!

A fürdő területe

A fürdő bejárata

Emléktábla az egyik villa falán

Dunapart

Óbuda

Ezután visszamentem Peti lakásába, vártam a karnisost. Mire megérkeztek, Hédi is megjött, megbeszélték a részleteket, így már 3/4 3-kor elindultunk kirándulni. Először azt terveztük, hogy Aquincum-ba megyünk, de aztán végül másképp alakult. A Szentlélek téren leszálltunk, sétáltunk Óbudán, megcsodáltuk a Zichy-kastélyt, (korábban már jártam itt Timivel, itt olvasható részletes beszámoló a kastélyról), később kiderült (az információ Héditől származik), hogy az udvaron lévő Hello Wood nyitott közösségi faműhelynek csongrádi vonatkozása is van. Megnéztük az egyetem épületét. Érdekes, hogy Zsigmond király 1395-ben alapította az Óbudai Egyetemet, amelynek nem jogutódja a mai Óbudai Egyetem. Ezután megnéztük a Fő teret, ami valamikor Óbuda központja, később fontos közlekedési csomópont volt, de ez mára áthelyeződött a Szentlélek térre. A Fő téren áll a városháza is, melynek mai épülete 1906-ban épült, korábban egy egyemeletes épület állt itt. A térre néző házakat megkímélte a panelépítési láz, nagyon hangulatos ez a városrész, mint egy kis békés sziget a panelóriások között.

Óbuda, az egyetem épülete

Zichy-kastély

Jobbra a kastély, háttérben a Fő tér

Városháza

Zichy-kastély

A kastély főépülete a belső udvarban

Térszínház

Solymár

A buszállomáson észrevettük, hogy az egyik buszra Solymár van írva, és nagyon gyors döntést hozva fel is szálltunk. A sofőr felvilágosított bennünket, hogy a busz igazából nem is megy be Solymárra, csak a város szélétől néhány kilométerre található Auchan áruházig, de azt mondta, onnan majd találunk másik buszt, amivel bemehetünk a központba. Hát, ez így is volt, de a busz csak kb. félóra múlva ment, nekünk pedig már csak nagyon kevés időnk volt (közeledett a naplemente!), ezért alternatív megoldáshoz folyamodtunk: kerestünk valakit a parkolóban, aki kocsival bevinne minket a városba. Egy németül beszélő házaspárt szólítottunk meg, nagyon jó döntés volt, sokat beszélgettünk, (a hölgy magyar, évtizedekig Németországban élt, a férje német, de néhány éve ide költöztek), meséltek Solymárról, elvittek minket a várhoz, amelyet a települést akkor birtokló Lackfi család építetett a 13. században, aztán kitettek a központban. Solymár több, mint 10.000 lakosával hazánk legnépesebb községe, már a bronzkorban és a római korban is lakott volt, első írásos említése 1266-ból származik, Salamar néven. Nevének eredetére két teória is ismert, az egyik szerint a római korban itt folyó sókereskedelemre utal, a másik (valószínűbb) szerint a királyi solymászok betelepítésének köszönhető. Miután a török időkben elnéptelenedett, először frank, majd sváb telepesek érkeztek. A második világháború után a német lakosság nagy részét kitelepítették, helyükre felvidéki és erdélyi családok költöztek. Miután elbúcsúztunk a pártól, sétáltunk a Templom téren, megnéztük az 1785-ben, barokk stílusban épült Szűz Mária neve temlomot, előtte a templomba induló, sváb népviseletbe öltözött házaspárt ábrázoló 2006-ban felállított "Hagyomány" szoborcsoportot, a Búsuló Krisztus szobrot, a Hősi emlékművet, aztán sétáltunk néhány meredek utcán, megcsodáltuk a szépen karbantartott házakat, háttérben a gyönyörű hegyeket, aztán visszabuszoztunk Pestre. Megvacsoráztunk és hazamentünk.

A hegytetőn a vár

Szűz Mária neve templom

Hősi emlékmű

"Hagyomány" szoborcsoport

Búsuló Krisztus

A templom bejárata

Templombelső

Templom tér

Okt. 27. Zsámbék, Bicske, Komárom

Zsámbék

Szerdán reggel éppen csak elértük a buszt, ahogy felszálltunk, már indult is, így csak a buszon derült ki, hogy előre kellett volna jegyet vennünk, de a sofőr csak kacsintott egyet, és már le is ültünk. Az autópályán mentünk, nem is álltunk meg sehol, így 10-kor már Zsámbékon voltunk. A terület már a kőkorszakban is lakott volt, kelta, római és avar kori emlékeket is találtak itt, sőt egy 2. századból való bronz harsona is előkerült, ami a legkorábbi zenei emlékünk! A török kor után a Zichy család vásárolta meg a települést, felépült a várkastély, sváb telepesek érkeztek, a mezőváros gyors fejlődésnek indult. Először megnéztük a Zichy-kastélyt, (beszámoló és több kép itt), a Zárdakertet, aztán a kastélyt megkerülve még feljebb kapaszkodtunk a hegyre, ahol már messziről látszott a romtemplom. A háromhajós premontrei bazilika és kolostor a 13. század elején épült késő román stílusban. A 15. században leégett, a pálosokhoz került, akik gótikus stílusban építették át. 1763-ban egy földrengés rombolta le, az 1930-as években megpróbálták helyreállítani a falakat, megakadályozni a további állagromlást, ezért néhol téglákkal pótolták a köveket. A 20. század végén végzett ásatások során kiderült, hogy a premontrei templom belsejében egy Árpád-kori falusi templom állt, találtak 1030 körüli sírokat is. A bejáratnál szó nélkül elfogadták a pedagógus igazolványomat, a hölgy csak nekünk kinyitotta a kőtárat, gyönyörű képeket csináltunk a napfényben fürdő romokról, az őszi lombokkal a háttérben. Visszasétáltunk a buszhoz, ami pontosan érkezett, így volt esély, hogy elérjük Bicskén a csatlakozást.

Zichy-kastély

Zárdakert

A kastély bejárata

Úton a templomhoz

A kőtár bejárata

Kőtár

Bicske

El is értük volna a vonatot Bicskén, de sajnos egy megállóval hamarabb szálltunk le, (nem a vasútállomáson, hanem a vasútállomásra vezető bekötőúton), így néhány perccel lekéstük. Mivel a pénztáros hölgy szerint csak egy óra múlva ment a következő (a buszsofőr szerint félóránként jár, később kiderült, hogy neki volt igaza), visszabuszoztunk Bicske központjába. A település már a kőkorban is lakott volt, első említése 1306-ból származik, 1986-ban kapott városi rangot. Először megnéztük a Batthyány-kastélyt, amiben ma gyermekotthon működik. (Részletes leírás és több kép a kastélyról itt.) Addig fényképeztünk és sétáltunk, hogy lekéstük a következő vonatot is, de félóra múlva ment egy vonat Tatabányára, ahonnan IC-vel végre eljutottunk Komáromba.

A kastély főbejárata

Batthyány-kastély

Kastélypark

Bicske, Kossuth tér

Komárom

Negyed kettőkor érkeztünk Komáromba, ebbe a kb. 18 ezer lakosú városba, melynek nevének eredetére többféle magyarázat létezik: az egyik szerint a szlovák szúnyog névből ered, mások szerint a latin arany szóból, Anonymus viszont a kunok latin elnevezésére vezette vissza a Komárom nevet. Nem is mindig Komáromnak hívták a várost, hiszen az ezt a nevet eredetileg a Duna bal partján fekvő városra használták, a jobb parti rész neve sokáig Révkomárom volt, de hívták Újszőnynek (a közeli Szőny miatt, ami ma Komárom város része), később Újkomáromnak is. Csak a trianoni döntés után lett város neve Komárom, ekkortól a szlovák részt kezdték Révkomáromnak hívni. A római korban itt, a Duna jobb partján állt a jelentős határváros, Brigetio. A törökök hiába ostromolták, ebben az időben kezdték kiépíteni a híres erődrendszert, amit mi is meg akartunk nézni. Az interneten megnéztük, hogy az erődben minden nap délután kettőkor van idegenvezetés, így az állomásról azonnal az erődhöz sétáltunk. Először a Duna partján mentünk a szépen kiépített sétányon, de aztán egy elég elhagyatott részen kellett átvágnunk. Időben kiértünk, de itt több bosszúság is ért bennünket. Először is nem fogadták el a pedagógus igazolványomat (magyarázatot sem tudtak adni), kettőkor pedig nem volt ott az idegenvezető, így hosszas várakozás után egyedül indultunk el felfedezni az erődöt. Ez Európa legnagyobb hasonló építménye, tulajdonképpen egy erődkomplexum, melynek öt tagjából három Magyarországon fekszik. Legrégebbi része a Csillagerőd, melynek elődje 1586-ban épült, 1871-ben készült el a Monostori erőd, 1877-ben pedig az Igmándi erőd, Közép-Európa legnagyobb újkori erődje. Építésekor a legfejlettebb technikával szerelték fel, de később elavulttá vált, laktanyaként, majd raktárként használták. (Érdekes, hogy itt forgatták az Isten óvja Britanniát! című Obelix-film néhány jelenetét.) Először nem voltunk elragadtatva, olyan volt, mintha egy elhagyatott és elhanyagolt állapotban lévő volt laktanyában sétálnánk, de a végén a Dunai Bástya kicsit javított az összképen, itt már érdekes kiállításokat láttunk a dunai hajózásról, a hajóépítésről, sőt az aranymosásról is. Végül elég sok időt töltöttünk itt, kezdett lemenni a nap, mire végeztünk, így megint nem akartunk időt veszíteni azzal, hogy buszra várunk, és a már jól bevált módszerhez folyamodtunk, bekérezkedtünk egy kedves pár kocsijába (ők is pedagógusok voltak, és mérgelődtek az igazolvány miatt). Bevittek bennünket a központba, illetve oda, ahol a központot sejtettük, de egy helybéli szerint ne nagyon keressünk klasszikus városközpontot, inkább szépen karbantartott parkokat, lakótelepeket láttunk. Ezért inkább kisétáltunk az Erzsébet hídra, (a túlpart már Szlovákia!). Ekkor már nagyon éhesek voltunk, így a híd lábánál álló Vasmacska étteremben megvacsoráztunk (érdekes, hogy dél-koreai tulajdonban van, kaptunk magyar és koreai étlapot is, rajtunk kívül főleg koreaiak ettek itt), aztán a 19.05-ös vonattal hazamentünk. Este fél 10-re értünk a lakásba.

Kilátás az állomásról a Dunára

Háttérben az Erzsébet híd

Úton az erőd felé, jobbra a Duna

Jobbra az erőd sáncai

Háttérben a bejárat

Ágyú az erőd udvarán

Folyosó

A laktanya egyik terme

Szovjet életkép

A Dunai bástya bejárata az erőd udvarából

Latrina

Kápolna

Részlet a kiállításból

Kilátás a Dunai bástyából

A Dunai bástya udvara, szemben fent a kilátóhely

A kiállítás része

Kilátás a Dunára

Lépcső a bástya tetejére

Kilátás a bástya udvarára

Duna

A háttérben a szlovák rész

Vasmacska étterem

Tárkonyos raguleves

Őszibarackos, sajtos, grillezett csirkemell áfonyamártással

Okt. 28. Piliscsév, Pilisszántó

Csütörtökön reggel a 9.15-ös esztergomi busszal mentünk ki Piliscsévre. Az Árpád-híd pesti oldalán, a Göncz Árpád Városközpont nevű villamosmegállótól nem messze volt egy buszpályaudvar (korábban nem is hallottunk róla), innen indult a busz. Hédi barátnője, Kati, a Bóbita utcai megállóban szállt fel. Ugyanazon az úton mentünk, mint Solymárra, gyönyörű falvakon mentünk keresztül, Kati jobbnál-jobb túraötleteket adott, hol, mit érdemes megnézni, ő rendszeresen túrázik a környéken. A piliscsévi elágazásnál szálltunk le, átsétáltunk a kereszteződés túlsó oldalán lévő buszmegállóig, ahol pontosan érkezett a busz, ami bevitt volna minket a falu központjába, de legnagyobb megdöbbenésünkre megállás nélkül továbbhajtott! Úgy éreztük, nem mi voltunk a hibásak, közvetlenül a tábla mellett álltunk, határozottan úgy néztünk ki, mint aki a buszt várja, mégsem állt meg. (Felidéztük, hogy amikor Máltán jártunk, ott kimondottan felhívták a figyelmünket arra, hogy integetni kell a busznak, különben nem fog megállni, talán itt is ezt kellett volna tenni.) Mivel a következő busz csak egy óra múlva jött volna, elindultunk gyalog a falu felé. Szerencsére néhány perc múlva megállt egy hölgy és bevitt minket a falu központjába, megmutatta, merre kell mennünk a forráshoz, és lelkünkre kötötte, hogy feltétlenül nézzük meg a pincesort. (Ezt egyébként is terveztük.) Piliscsév Árpád-kori település, első írásos említése 1274-ből származik, a török kor után szlovák telepesek érkeztek ide, lakosságának fele ma is szlovák nemzetiségű. Először lefényképeztük a Hősök terén álló, 1758-ban épült római katolikus templomot, aztán elindultunk a falu széle felé, a pincesorok irányába. A táj kicsit a toszkán vidékre emlékeztetett bennünket, egészen addig, amíg végig nem sétáltunk a pincesoron, ami sokkal nagyobb és hangulatosabb volt, mint amire számítottunk: gyönyörűen felújított házak, előtte padok, mindenütt a szőlőművelésre emlékeztető díszítések, itt-ott egy macska sütkérezett a napsütésben. Ahogy visszatértünk az útra, végig táblák mutatták az irányt a forrásig, el sem lehetett téveszteni. A legvégén viszont két út közül kellett választani, az egyik mellett egy barlang feliratú tábla volt, mi a másikon indultunk el, így viszont a forrás fölött értünk ki, egy meredek lépcsőn kellett leereszkednünk. A forrás környéke sajnos tele volt szeméttel, (igyekeztünk úgy fényképezni, hogy ez ne látszódjon), de látszott, hogy valamikor kedvelt kirándulóhely volt. Elkészültek a hivatalos fotók, hintáztunk kicsit, aztán tovább indultunk a turista jelzéseket követve Pilisszántóra. Néhány óra alatt át is értünk, közben útba ejtettük a Csillagösvényt és a Makovecz-féle Boldogasszony-kápolnát is, mindkettőt érdemes megnézni. A kápolnát a község hívő lakosainak kezdeményezésére emelték a mellette lévő bánya köveiből, Makovecz Imre tervei alapján. 2006-ban szentelték fel. A két tornya előrehajló, csuklyás szerzetesre emlékeztet, a tetőablak a Pálos Keresztes Kő formáját követi. A faluból a kápolnához vezető Csillagösvény az egykor mészkövet bányászó férfiak által kitaposott ösvényt követi, mellette az aprólékosan faragott szobrok 2007-2008-ban készültek, és a történelem hét fontos alakját, (Attila, Nimród, Árpád, Hunyadi Mátyás, Boldog Özséb, Szent István és Szent László) ábrázolják. Pilisszántó területén egyébként őskori leleteket is találtak, erre vezetett az Aquincum-ot Brigetio-val összekötő római hadiút, a templom mellett áll is egy római mérföldkő, melyen a 230-as évszám szerepel. Ezt sajnos nem láttuk, mert a város szélén található buszmegállóban felszálltunk a buszra és visszamentünk Pestre. A Flórián téren megebédeltünk, visszamentünk a lakásba, összepakoltam, aztán a 19.18-as vonattal elindultam Timihez Debrecenbe.